Ott voltunk a nagy napon, és nem hittünk a szemünknek magunk sem, hogy megtelt a terem! Igen, ma 2011-ben több mint 120 ember kíváncsi volt, egy konferenciára, amelynek a mottója ez volt ”Empátiával a harmonikusabb világért!”.

Előző cikkemben írtam arról, hogy egy korábbi Népszabadság cikk, mennyire aktuális volt a számomra. Ebben a cikkben az Optimista Klub vezetője által mondottak volt számomra a legértékesebb: a pozitívabb életszemlélethez hazánkban az önértékelés fejlesztésére lenne szükség, mert a magyarok jelentős részének nincs reális képe önmagáról, nincs tisztában jó és rossz tulajdonságaival. (A teljes cikk: Bevállaltuk, nálunk a mosoly nem szégyen!  )

Lassan 8 éve, hogy önismereti tréningvezető vagyok, így az önismeret hiánya számunkra tökéletesen ismert tény, és önismereti tréningünkkel pontosan ennek a helyzetnek a javításán fáradozunk. Szeretnénk, ha erről minél többen tudnának, hiszen jól látható, milyen óriási fontossága van, hogy életszemléletünk pozitívabbá váljon! Az empátia pedig mindennek az alapja, hiszen, ha nem vagyunk képesek mások érzéseinek megértésére, elfogadására, akkor sajátunkat sem vagyunk képesek jól értelmezni, hiszen a személyiség visszajelzések adása-kapása által fejlődik, alakul, változik kisebb-nagyobb mértékben (élethosszig!).

Nem volt kérdés, itt az idő, konferenciát szervezünk az empátia jegyében! Elmondtuk ötletünket közelebbi és távolabbi barátainknak is, bizony kaptunk hamiskás megmosolygást, pici sajnálkozást: „szegények, majd meglátják, a mai világban az empátia senkit sem érdekel”. „Nincs piaca” mondták, „senki nem vevő rá, nézzetek körül mindenki irigy”, vagy „Ugyan már ki jönne el, kit érdekel ez a pátoszosság! Semmi értelme.” 

Azonban volt egy hitünk, hogy valakinek láttatnia kell, hogy lehet jobban egymás közelében élni, mint most tesszük. Aki ismeri Börönte Mártát, és Katona Erzsébetet, tudja, hogy nem olyan fából faragták, hogy mások hitetlensége visszatartsa őket saját meggyőződésüktől!

Elhívtuk hát barátainkat, ismerőseinket június végén, hogy ötletünkhöz segítségüket, támogatásukat kérjük. 16-an ültük körbe egy nagyon szép terített asztalt, és amikor közel 3 órás megbeszélés után felálltunk mindenki tudta mi lesz a dolga. Dolgoztunk sokat, küldtük az e-maileket, telefonáltunk, és lassan körvonalazódott minden.

Kerestük a segítséget, de sehonnan sem érkezett anyagi támogatás, míg végül a XVI. kerület Polgármestere és a Corvin Művelődési Ház segített bennünket. A bevételnél számítottunk a részvételi díjakra, de éppen annyit akartunk csak kérni, hogy a megkerülhetetlen anyagi kiadásokat fedezni tudjuk, és semmiképpen  ne akadályozza a részvételi hajlandóságot. Igen ez eddig szép, félig-meddig „normális” mondhatnánk, semmi extra.

Csakhogy: minden segítő, előadó, szervező, azaz MINDENKI INGYEN dolgozott! Sok-sok jó ember segített, ahová csak mentünk, azt mondták igen erre szükség van, és a rajzpályázatra megérkeztek az adományok a gyerek és családjaiknak. Lett rádiónk, aki vállalta a riportok készítését, lettek portálok, ahol ingyen ott lehetett a konferencia híre, segítettek PR és marketing szakemberek, hogy sokak jól értsék a konferenciánk hívó szavát.  

Jöttek a segítők díszíteni, hozták a terítőt, a kancsókat, a dolgos kezű segítők a szendvicseket készítették. A családtagok segítettek rendezésben a technikai lebonyolításban, a grafikai tervezésben, volt, aki nyomtatott sok anyagot, voltak, akik matricákat vágtak, csomagoltak. Eljött a barátunk közel 200 km-ről, aki befizette a részvételi díját és szeretetből fényképezett.

A fővédnök, védnökök, előadók, a konferansz, az éneklő gyermek és a táncoló fogyatékos fiatalok, mind-mind segítőnk volt, és CSAK szeretetből volt velünk!

Óriási tükröt tartottunk a magyar irigységkultúrának!

Hiába volt a rémisztgetés, igenis lehet ma empátiáról sikeres, nagy létszámú konferenciát tartani! Öröm volt, támogatás és együttműködés, aki ott volt, érezte, látta, hallotta! 

A köszöntő beszédek és levelek igazán szépek voltak, Csépe Valéria az első konferencia fővédnöke és Gáncs Péter Püspök is elküldte üzenetét, megerősítve bennünket abban, jól tettük, hogy ma együtt vagyunk.

Kovács Péter polgármester büszke arra, hogy a XVI. kerületből elindult egy jó és nemes ügy, arra is ígéretet tett, hogy akárhányadik konferencia lesz, a kerület mindig támogatni fogja.

A XVIII. kerületből hívtam meg volt tanítványaimat is nevelő értelmi fogyatékosok napközi otthonából a Gyöngyvirág tánccsoportot. Liszt II. Magyar Rapszódiájára táncoltak, vezetőjükkel Baloghné Horváth Máriával.  

Az egyik részt vevő ezt írta a konferencia után: „Nagyon megható volt a tánccsoport. Engem, amíg táncoltak a hideg rázott, és majdnem sírva fakadtam.”

Dr. Buda Béla volt a fővédnök – akit az empátia legértőbb szakembereként tartunk számon - egy végtelenül remek előadást tartott nekünk!

A legfontosabb mondata számomra - és szerintem egyben a konferencia üzenete is -: az empátiának humanizáló hatása van, amely hozzásegítheti az embereket a másik ember megértéséhez, elfogadásához!

Óvónők – Pintér Krisztina és Vasvári Tünde - is készítettek videót, hogyan is beszélnek a 6-7 évesek arról, hogy milyen a rossz beszéd, és milyen a szép beszéd. Elmondták, hogy akkor is lehet szépen beszélni, ha valaki ráüt a kezére, és meg kell kérdezni, miért tette!

Vajon hová lesz ez a tudásunk akárcsak 1-2 év múlva? Nekik reményeink szerint nem fog megváltozni talán a kommunikációjuk, empatikus készségük fejlődni fog, mert a Móra iskolába fognak menni, ahol első osztálytól kezdve folyik az életre nevelés, külön tantárgy keretében. Az igazgatónő, Dr. Jeszenszkyné Gallai Gabriella elmondta az előadásában, hogy az „életre nevelés” ez nem tantárgy, hanem egy iskola életfelfogása a takarító nénitől az igazgatóig bezárólag.

Sokan igen megdöbbentek, amikor egy szülő. Móricz Edit állt fel a színpadra. Könnyeikkel küszködtek, amikor hallották az autista kislányát egyedül nevelő anyuka beszámolóját a sorozatos megaláztatásokról, kirekesztésekről, egyedül létről, bánatról, kilátástalanságról. Nagyon büszke voltam Editre! Nekem, mint gyógypedagógusnak különösen fontos volt, hogy mindenki a hallgatóságban végre szembesülhessen azzal, mit él meg egy fogyatékos gyerek anyukája.  Olyan végtelenül könnyen törünk pálcát mások felet, imádunk ítélkezni, meg jól megmondani, mit és hogyan csináljon a másik.  

Vajon megértjük-e, képesek vagyunk-e tanárként, orvosként, mentálhigiénikusként, emberként megérteni, hogy egy anya igenis szereti a fogyatékos gyerekét, és nem akarja fogyatékosnak tudni?! Mennyire érthető az a számunkra, hogy az első lépése a tiltakozás, a hite, hogy ez egy tévedés, és igenis megmutatja, hogy meg fogja gyógyítani Ő a saját gyerekét?! Mit érez olyankor, amikor kétségbeesésében segítséget vár, és helyette lenézést, megalázást, kioktatást kap?!  Magánéleti válsága sok sortárásával azonossá tette, egyedül maradt a fogyatékos gyerekével, problémájával, az apa nem bírta a küzdést, a kilépést választotta.

Kicsit elérzékenyülve mesélte Edit, hogy hogyan kapott segítséget egy óvodában, ahol hallottak már autizmusról, de nem volt dolguk vele. Viszont azt látták, hogy egy kislány áll előttük, és senki más. Miért is ne járhatna ide, hiszen sok másik kislány, na persze kisfiú is jár ide, ezért óvoda az óvoda. És akkor lett helye a kislányának, ahol már volt barátja is! Nem csak óvodát, hanem új életet is kapott anya és gyermeke.  Mára már iskolája is van, speciális oktatásban részesül, az ő igényeinek és fejlesztésének megfelelő szegregált iskolában. Itt megtanult már írni és olvasni is, és szeret iskolába járni.  Igen, ez a lényeg, mindenkinek az egyéni szükségleteinek megfelelő oktatásban kell részesülnie! 

Ammerné Nagymihály Emilia nem kevesebbet mutatott meg a résztvevőknek, mint azt, hogy a fogyatékosok helye hol is van ma az oktatásban és milyen szabályozásai vannak, és főképpen lesznek.

A legfontosabb üzenete az új oktatási koncepciónak, hogy a fogyatékosokkal ismét a gyógypedagógusoknak kell foglalkozni, a fejlesztő pedagógusoknál többre van szükség a fogyatékos tanulók szükségleteinek kielégítéséhez. 

Lehetőség lesz arra - legalábbis törvényi szinten -, hogy külön helyiségben, hasonló képességű társakkal és gyógypedagógus irányítása mellett tanuljon meg írni, olvasni, számolni a fogyatékos gyermek. A fogyatékos tanulók integrációja nem áll meg, hanem jobbá válhat, ha pl. olvasás órán úgy tanul olvasni, abban a tempóban, ahogyan jó, nem neveti ki senki, százszor vissza lehet térni egy hangzó hibájára, egy betű javítására, akkor sem foga senki csúfolni. Mert csak azok lesznek együtt vele, a számára is küzdelmes foglalkozásokon, akik maguk is segítségre szorulnak. Azonban mindig jelen lesz egy gyógypedagógus, aki szeretettel, dicsérettel fogja őt bíztatni, szakértelemmel tudja megsegíteni a rászoruló fogyatékos gyermeket.

Azonban, amikor visszaérkezik az énekórára, rajz órára, vagy délután egy közös kirándulásra az osztályba a fogyatékos tanuló, még bőven van mit tennie az osztályfőnöknek, ének tanárnak, napközis tanárnak abban, hogy a fogyatékos gyermek, vagy magatartás zavaros, vagy roma megtalálja a helyét, és elfogadják a társaik is.

Az „Együttműködő kommunikáció - önismereti tréning” erről a "hogyanról" szól, ezért is kapta ezt a nevét „Párbeszéd szívtől szívig”.  

A konferencia teremben sokan ültek ott azok közül a kollégák közül, akik részt vettek tréningünkön. Jó volt látni a mosolygó arcokat, ahogyan egy-egy gyakorlatra, hangulatra, élményre örömmel emlékeztek. Örömmel mutattam be 30 órás akkreditált programunkat.

Tanárok, szülők, menedzserek, értékesítők, csoportvezetők, könyvelő, számítás technikus, mentálhigiénikus, családgondozó, GYES-en lévő kismama, laboráns, kémikus, közgazdász, tanácsadó, mérnök, nyugdíjas vett részt tréningjeinken, akik mindannyian azt érezték valamit tenniük kell annak érdekében, hogy sikeresebb legyen a kapcsolatuk a családjukkal, barátaikkal, vagy a munkatársaikkal.

Ennek első lépése az önismeret a kommunikációs stílus és konfliktuskezelés terén. Majd ennek alapján a saját erősségek feltárásával, a visszajelzések adása-kapása segít abban, hogy mégjobban, alaposabban megértsük önmagunkat és társainkat.

Védett környezetben, következményektől mentesen mindenki tehet egy óvatos lépést annak érdekében, hogy szükségleteit akarja és tudja kifejezni, merjen érte kiállni, és képes legyen arra, hogy másokét is figyelembe vegye, és a végén konszenzus alakuljon ki, megvalósulhasson az együttműködés.

Elmondani könnyű, de egy-egy feladat kapcsán bizony nem is olyan könnyű együttműködni, csapatban dolgozni, az egyéniskedést félre tenni.

Ezért sok eszközt, módszert kipróbálhatnak a tréningen résztvevők, és kialakíthatják személyiségüknek leginkább megfelelő, célravezető, mások számára is érthetővé tett, az együttműködőst elősegítő kommunikációs stílusukat.

Így tudnak majd megfelelő támogatást nyújtani a mindennapok során a konfliktusok kezelésben, és megelőzésében, otthon, iskolában, munkahelyen, az utcán, stb. (Visszautalnék a bevezetőben említett cikkre, íme, itt a kapcsolódás gyakorlati megvalósításra, az önbecsülés erősítése érdekében, mert azt már tudjuk, hogy az önmegismerés társadalmi szükséglet!)

Erre a gondolatra felelt rá Lenner Nóra előadása a lovakkal való kommunikáció kapcsán. Végtelenül izgalmas volt, ahogyan arról beszélt, hogy az ő tréningjében nem a lovaglás a főtevékenység, hanem a ló irányítása a földön állva!  

A lovat ugyanis nem lehet becsapni, ha, nincs meg az ember és a ló között az összhang a ló nem teszi meg azt, amire kérik, mert nem érzi az összhangot. Nem lehet a lovat „ledumálni”, hanem vagy hitelesen együttműködik a lóval az emberfia, annak minden rezdülését érzékelve, vagy a feladat végrehajtása meghiusúl, mert a ló nem engedelmeskedik csakúgy, azért meg kell dolgozni! Igazán „embert” próbáló!  

 A kerekasztal beszélgetés során sok izgalmas témát érintettünk, és 8 óarkor már tényleg el kellett mennünk.

Eljött hozzánk Soma is, aki leírta az élményeit a Nők Lapja Café oldalán

Én hiszem, hogy akik a konferenciáról hazatértek - többek között Kiskunfélegyházára, Nyíregyházára, Veszprémbe, Bakonyszentlászlóra, Nagyszékelyre, Zákányszékre, Bátonyterenyére, Bényére – a fáradtságot kipihenve mára már egyértelművé vált a számukra, hogy „minőségi időt” jelentett a konferencia, mely teljes egészében az empátia jegyében zajlott.

Milyen volt hát ez a konferencia?

Nekünk szervezőknek - Börönte Mártának és Katona Erzsébetnek - csoda és bizonyosság, hogy van igény arra, amit teszünk, az emberek szeretnének jobbá válni, és ehhez várják a segítséget, és tesznek is érte, hogy megkapják.

A résztvevők az alábbiakat írták a II. Országos Szakmai Konferenciáról, melynek mottója az ”Empátiával a harmonikusabb világért” volt, és október 13-án volt a XVI. kerületi Corvin Művelődési Házban került megrendezésre.

•  „Kellemes meglepetés volt az egész rendezvény hangulata, szépsége.”
•  „Köszönöm, hogy részt vehettem a konferencián a magam és a barátnőm nevében is.”
•  „Szuper jó volt ez a konferencia! Amit én kaptam: az rengeteg impulzus, nagyon motiváló volt! Köszönöm!”
•  „Szeretettel mentem, és köszönöm, hogy hívtál, és ott lehettem a konferencián.”
•  „Nagy örömmel vettem részt a konferencián. Véleményem szerint a konferencia színvonalas, jól megszervezett, informatív volt!”

A TUDÁS FM rádió honlapján hallgatható meg a konferencián készült riportok.

További információk és képek találhatóak az Óriásveszély! blogomban.

A fotókat Bajnai Noémi – www.modellbazis.hu – és Mészáros Tibor készítette.

"Semmivel sem nyújthatunk nagyobb segítséget egy embertársunknak, mint ha felelősséggel ruházzuk fel, és biztosítjuk őt bizalmunkról."

 Booker T. Washington