Januárban 50 olyan anyával találkoztam egy konferencián, akik GYES lejárta után a munkába visszatérés kapcsán akarták megtudni, hogy mi vár rájuk a munkaerőpiacon.

Volt, akinek az első, de volt olyan, akinek 3 gyereke után menne vissza valamilyen helyre dolgozni. Sokan nem oda, ahonnan eljöttek, és éppen ezért még több a bizonytalanság mi vár rájuk, milyen jogaik és milyen lehetőségeik vannak.

A januári 21-i „Munka GYES után” konferenciát a Tudatos Életért Egyesület és a Babafalva portál hozta létre, és a szervezőkön kívül egy csomó segítője ennek a konferenciának maga is GYES-en lévő kismama volt. Nem véletlen hát, hogy ezzel a témával foglalkoztak, hiszen abszolút tudják, mi foglalkoztatja ma leginkább egy GYES-en lévő kismamákat – az ami, őket is. A megélhetés biztosítása minden áron, hiszen tudják párjuk, férjük, családjuk nagyon sokat tesz annak érdekében, hogy ők otthon lehessenek a gyerekkel, mert ez a gyerek érdeke.

Sok anya maga is próbál a GYES alatt plusz jövedelemre szert tenni, hiszen nem mindenkinek van erős családi támogatása, illetve vidéken is más-más a lehetőség és így a megélhetési viszonyok is.  (Részletes beszámolót a konferenciáról „A gyereket beírjuk vagy ne írjuk az önéletrajzba?” cikkemben írtam.)
Mindeközben az anyáknak a legfontosabb gyerekükkel való kapcsolatuk megőrzése, a gyerek számára a lehető legjobb körülmény biztosítása, és ahány gyerek annyiszor ennek a biztosítása! Ehhez megélhetés kell, megfelelő bevétel.  

Egy anya egy csomó szempontot mérlegel, mielőtt egyáltalán konkrét munkahelyben gondolkodna. Egyik elsődleges szempont egy 3 éves gyerekkel történő munkába állás során, hogy az anyának összhangba kell hoznia a gyerekkel az óvodába – és az iskolába - érkezés és távozás idejét, a majdani saját munkaidejével. A következő biztosan előforduló dolog a betegség, tehát az ez idő alatti ápolást is meg kell oldani. További az egyéb kötelezettségeken való részvételt:, szülői értekezletek,  gyerek(ek) karácsonyi és egyéb rendezvényei, versenyek, kíséret, stb.

Mindez senkinek sem ismeretlen, ha már akárcsak 1 gyereke is, és teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy apáról vagy anyáról van szó.  Akkor miért-e megkülönböztetés, miért van félelem a 3 éves gyerekkel munkát kereső anyának a lelkében? Miért kérdezték a konferencián, hogy a gyereket beírják, vagy inkább tagadják le az önéletrajzukba?

„A család és a munka szerepe a nők életében” Pongrácz Tiborné tanulmányának összefoglalásában az alábbiak olvashatók:

„A magyar társadalom családcentrikus beállítottságára, a kereső tevékenység és a gyermekvállalás összeegyeztetésének nehézségeire visszavezethetően az otthonon kívül végzett munkaerősen másodlagos szerepet játszik a nők, az anyák értékrendjében. A munkát elsősorban anyagi okok, a család megélhetése miatt tartják fontosnak, és az egyéni ambíciók, karrierszempontok kevésbé játszanak szerepet. A 60-as, 70-es évekre a férfi-női szerepek tradicionális felfogása volt jellemző, mely a 80-as évek végére annyiban módosult, hogy megnőtt az anyagi kényszer nélkül is – elsősorban részmunkaidőben – a munkát vállalni kívánó nők aránya.

A rendszerváltozás következtében megváltozott munkaerő-piaci helyzet a családon belüli hagyományos munkamegosztást elfogadó, helyeslő véleményeket erősítette. „A férj feladata a család eltartása” – „a nő feladata az otthoni teendők ellátása” szerepmegosztással való egyetértés általában, és a legfiatalabb generáció esetében is növekedett. Másfelől csaknem kizárólagossá vált, „a család megélhetése miatt a nőnek is dolgoznia kell” felfogás is. Ebből következik, hogy a női foglalkoztatás nagyarányú visszaesése inkább anyagilag, semmint pszichésen viseli meg a családokat, az érintett nőket. Jelentősen megnehezült a gyermeket nevelő vagy gyermekvállalás előtt álló nők helyzete a munkaerőpiacon.”

Milyen hát az általános helyzet ma a magyar munkaerőpiacon?

A Népszabadság 2012. február 4-i „Hétvége” magazinjában a „Dolgozz vagy dögölj meg!” címmel olvastam Hargitai Miklós írását. Egyetlen adatot emelek ki csak a cikkből: „Az országban jelenleg 460 ezer munkanélküli és közel egymillió … inaktív ember él, ám kevesebb, mint 28 ezer betöltetlen álláshelyet tartanak nyílván.”

Igen, van 28 ezer betöltetlen állás országosan.  Kemény küzdelem vár az anyákra, hogy megtalálják azokat a munkahelyeket, ahol ők is és a munkáltató is egyaránt megtalálja a számítását. Mert ezek az anyák hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon.

A hátrányuk, hogy anyák lettek, és megváltozott az életük, értékrendjük minden szempontból. A megélhetési kényszer sokszor önmaguk képességeinek, készségeinek teljes háttérbe szorítását eredményezheti. Amikor egy banki ügyintéző Budapesten dolgozik, vidékről járt be mindennap 40 km-ről ez normális állapot. Azonban, ha anya lett időközben, akkor nem tudja a gyereket fél 6-kor óvodába adni – és ehhez már 5-kor ébreszteni kell a gyereket, amihez az anyának fél 5kor kell kelnie – és este nem késhetne egy percet, és 5 órára kell oda érnie, de mondjuk a takarító néni 6-ig van, addig el lehet. Viszont ahhoz, hogy az anya 6-ra oda érjen a gyerekéhez már 4-kor el kell jönnie a munkahelyéről, ahol viszont 5-ig van a munkarend. (A gyerek oldalát sosem szokta senki vizsgálni, de számoljuk ki, hogy egy 3 éves gyerek így 12 órát lenne az óvodában 5 napon át, az 60 órát jelent. A felnőtt munkaidő is csak heti 40 óra!)  

A teendő: másik munkahely keresése. Ez így leírva szuper egyszerű, de emlékeztessük magunkat: 28 ezer betöltetlen állás van országosan. Vannak, akik a vállalkozásban látják a „menekülést”, és ez semmivel sem kockázatmentesebb, mint az állásvadászat.

Akik állást keresnek hatalmas „túlerővel” találják szemben magukat. Anyukák, nők, férfiak,  mind-mind állást keresnek, úgy, ahogyan azt ők a legjobbnak tartják. Írják az önéletrajzokat, elküldik az összes „mérnök” szóval regisztrált, kulcsszóval ellátott hirdetésre. Önéletrajzi sablonokat alkalmaznak, hogy ne kelljen sokat bíbelődni a részletekkel, és egy kis átalakítással akár „recepciósnak” is jó legyen. Úgy érzik, nem lehetnek őszinték a gyerekkel kapcsolatban, hát letagadják, ameddig csak lehet, hogy legalább interjúra hívják be, hátha, ha már ott vannak mégiscsak sikerül megmutatni valójában mit is tudnak, milyen jó munkatársak is lennének.  

És mire ideérünk, már számtalan dolog van, amely miatt kétséges az álláskeresés sikere. Sok állásportál kínál tanácsadást, online tudnivalókat, de persze vannak tanácsadók is akik segítenek jogi, könyvelési vagy éppen kommunikációs téren a hozzájuk fordulónak.  Azoknak, akik megkeresik őket, hiszen csak azokon lehet segíteni, akik maguk is akarják.

Sajnos azonban kevesen fordulnak segítségért, sokkal kevesebben, mint akiknek szüksége lenne rá. Az igényekre bizonyíték maga ez a konferencia is, ahol ideje korán elértük a teltházat. Számtalan kérdés hangzott el egyéni problémákról, élethelyzetekről, tanácstalanság, bizonytalanság és kíváncsiság, nyitottság, és egyfajta furcsa szabadság érzés is jelen volt. (Többen most töltöttek egy egész napot külön a gyereküktől.)

Sokan túl voltak már jó pár állásinterjún, és már a saját bőrükön tapasztalták, hogy az önéletrajzírás azon kívül, hogy egy „nyűgös” feladat, nem beszélve a „motivációs levél” valódi „kínok közötti” készül el, igenis fontos, sokkal másképpen kell komolyabban venni, mint, ahogy azt eddig tették.  Nem komolytanok voltak, hanem inkább (ön)tudatlanok, úgy érezték ez olyan egyszerű, hogy egyáltalán nem kell hozzá segítség. Látva az előadásomban bemutatott tipikushibákat, bizony jó páran felszisszentek, hogy bizony ők is küldtek már önéletrajzot „anya” mentett fájl névvel, és az email cím is volt olyan, hogy micimackó@.

Jót nevettek - inkább kínukban - azokon a tényeken, melyeken nincs értelme bosszankodni, tudomásul kell venni. A munkáltatók nem a gonosz 7fejű sárkány, hanem egy szervezett, amelynek egy bizonyos képességű, készségű, tudású személyiségre van szüksége, és ezt keresi. Vagy legalábbis megpróbálja megtalálni. (Hogy hogyan teszi, az is megér egy cikket, de ez akkor sem segít az álláskeresőn, mert neki önmagát kell ezek között a körülmények között "eladnia", azaz munkát találnia.)

Többen megfogalmazták a konferencia után, hogy sosem gondoltak arra, hogy személyiségük, képességeik, készségeik megváltozott volna az események, körülmények hatására, és azt sem, hogy ezt a "kicsit más képet" valójában nem kellően ismerik. Megfogalmazták magukban ugyan, hogy mi az, amit szeretnének csinálni, de arra nem nagyon gondoltak, hogy azt olyan szempontból is megvizsgálják, hogy jelenleg alkalmasak-e rá. Pedig e nélkül nehéz lesz önmagukkal harmóniába kerülni és kibírni azt a csatát, amelyet azért kell megvívniuk, mert anyák, akik állást kell, hogy találjanak a család megélhetése érdekében.

Pénzt kell keresniük, de nem „gépezetek”, hanem olyan emberek, akinek több feladatuk is van, nem csak a család,  vagy a munkahelyen való helytállás, hanem mindkettő együttesen. Van kompetenciájuk, tudásuk, személyiségük, képességük, készségük, mint mindenki másnak, és ahhoz, hogy harmóniába legyenek önmagukkal, mindezekre kell támaszkodniuk. Ez azonban csak akkor tud megtörténni, ha tisztában vannak önmagukkal, vágyaikkal, képességeikkel, lehetőségeikkel, és elfogadják jó és kevésbé jó készségeiket, képességeiket és tudatosan támaszkodnak a jóra, erősségeikre. Akkor lesz elegendő energiájuk arra is, hogy elviseljék az álláskereséssel járó nehézségeket, és a frusztrációk feldolgozására.  

Amennyiben önbecsülésüket megerősítik, képesek lesznek megszervezni családjuk életét a napi kihívások mentén, de ehhez kell egy erős lépés, idő és energia az önmagukkal való törődéshez.

Sokat segíthet benne a család, hiszen, ha egy 3 éves gyereknek, ha az anyja állást keres, az az egész családi projektje!

„Nem azok vagyunk, akiknek az emberek látni szeretnének. Azok vagyunk, akik lenni akarunk. Mindig könnyű másokat hibáztatni. Egész életedben hibáztathatod a világot, de a sikereid és a kudarcaid a te felelősséged.”

Paulo Coelho